Sírkő színválasztás
Nagyon szubjektív dolog, talán a legkevésbé megfogható része a sírkő készítésnek a sírkő színének a megválasztása. Ugyanakkor az egyik legfontosabb is, hiszen az első, ami szembeötlik egy sír láttán, az az anyaga és a színe. Mégis, ha nincs konkrét elképzelésünk, egy felkészült szakember hasznos tanácsokkal szolgálhat a tekintetben, hogy milyen igényeknek megfelelően milyen színt a legcélszerűbb választani, hiszen az egyes árnyalatok – a sötét és a világos színek – különböző előnyöket és hátrányokat vonultatnak fel.
Elsősorban mindenki arra törekszik, hogy a sír szép legyen. Csak ezt követően merül fel szempontként, hogy mennyi erőfeszítést igényel majd a karbantartása, eredeti szépségének megőrzése. A sírkő színének tekintetében három alapvető kategória van, a világos, a sötét és a színes kövek, melyből választhatunk. Akár márványból, akár gránitból vagy műkőből készül a síremlék el, óriási színskála áll rendelkezésre. A korábban hagyományos alapanyagnak számító és uniformizált kinézetű műkőről is elmondható, hogy ma már színezhető, így az ilyen típusú síroknál sincs megkötve a kezünk.
A világos árnyalatú márvány és gránit kövek nagy előnye, hogy a por szinte láthatatlan rajtuk és ez nemcsak színűknek, de az anyagok sűrű mintázatának is köszönhető. Azonban a világos színű sírkövektől a legtöbben ódzkodnak, mivel hamarabb elszíneződnek és idősebb elhunyt esetén sokan a hagyományos elgondolást követve inkább a sötétebb árnyalatokból választanak. Ezek a klasszikus változatok, melyek a fekete és a szürke számtalan változatát vonultatják fel. Időtállók, mindig is divatban voltak és lesznek a sírkövek között, ami szintén fontos, hiszen sírkövet nem napjaink trendjeinek, hanem hosszú évtizedekre választunk és készíttetünk. Egyhangúságról a sötét színű sírok tekintetében sincs szó. Számtalan módon – díszes betűkkel, különleges faragással és kialakítással – ezek a sírok is egyedivé és személyessé tehetők.
A színes sírkövek számítanak a legkevésbé hagyományosnak. A legkülönbözőbb és legkülönlegesebb árnyalatokból választhatunk, a rózsaszíntől a kéken át a zöldekig. Az elhunyt kedvenc színe is megjeleníthető, ez az egyik fő érv szokott lenni a színes sírkő mellett. Előnyös adottságuk, hogy a piszkolódás nem látható rajtuk, ugyanakkor pótlásuk azonos árnyalatban már komoly problémákat vethet fel, ezért jól meg kell gondolni, mielőtt igent mondunk rájuk.